Nemrég megtaláltam egy régi cikket, amely még most is rendkívül helytálló... érdemes végigolvasni... és elgondolkodni rajta... és esetleg megosztani...
Ha egy megfelelő erőforrásokkal rendelkező szervezet – adott esetben például a kormány – nem hozza az elvárt eredményeket, a háttérben igen gyakran vezetési (vezetői) válság áll. A téma egyik legismertebb nemzetközi szakértője, a tíz éve elhunyt Thomas Gordon vezetői modellje szerint a legjellemzőbb hibaforrás az „erős” (hatalom centrikus) és a gyenge (sodródó) vezető. Az amerikai pszichológus szerint az „erős” vezető a munkatársaitól leginkább engedelmességet vár el – hiszen ő mindent jobban tud –, az önállóságnál sokkal többre becsüli a hűséget, nem bízik senkiben, és felsőbbrendűnek érzi magát. Gordon modellje szerint – amely az egyik legelterjedtebb vállalatszervezési metódus az angolszász világban – ez a vezetési struktúra legfeljebb rövid távon lehet hatékony. Törvényszerű eredménytelenségét a „beépített kudarcgenerátor” okozza: az „erős” vezető alatti hierarchiában automatikusan kialakulnak a hatalommal szembeni reakciók.
A felfelé irányuló közlés, kezdeményezés elsorvad, és a vezetőhöz csak torzított információk érkeznek (mindenki azt mondja, amit a főnök hallani akar). Megjelenik a talpnyalás és a destruktív versengés a vezető kegyeiért. A behódolás és a konformizmus mellett a másik kiszámítható reakció az ellenszegülés (lázadás vagy leplezett szervezkedés), amely logikus válaszlépés ugyan, de nem az eredményesség növelésének irányába mutat. Gordon szerint az „erős” vezető alatt a szervezet nem tud csapatként működni. A bástyaként őrzött hatalom a vezetőre is káros hatással van: a kézi vezérlés és a folyamatos felügyelet idő- és energiaveszteséget okoz, gyanakvásra és rendőri szerep ellátására késztet, stresszt, szorongást vagy akár bűntudatot is kiválthat, és végső soron csökkenő befolyáshoz vezet (nem a hatalmi struktúrában, hanem a folyamatok tényleges irányításában).
Thomas Gordon – aki a szülői és a pedagógusi eredményességről is remek könyveket írt, és mindig a megértés, az együttműködés, a kommunikáció szerepét hangsúlyozta – szerint a vezetés fő funkciója nem a hatalom demonstrálása. Ha csak a vezető érzi győztesnek magát, és a „mindenki nyer” helyzetek helyett mindenki mással minden helyzetben éreztetik a gyengeségét és az alávetettségét, az aláássa a szervezet hatékonyságát.
Gordon nézetei nem Amerika-specifikusak, és egyáltalán nem új keletűek: a „művelt világ” mindezt már évezredek óta tudja, méghozzá Ázsiától. Lao-ce, az i. e. 4. században élt kínai filozófus szerint „a vezető akkor jó, ha az emberek észre sem veszik. Kevésbé jó, ha szolgálják és éljenzik, és a legrosszabb, ha már megvetik. Ha nem tiszteljük az embereket, ők sem tisztelnek bennünket. A jó vezető keveset beszél, és ha munkáját elvégezte, céljai megvalósultak, az emberek azt mondják: egyedül csináltuk”.
(Hargitai Miklós – Népszabadság – 2012.08.01.)
Nem ismerős a helyzet?
Minél többen tudjanak róla...
